„Díszítőelemként” nem akar a román kormány része lenni az RMDSZ
Az előzetes koalíciós tárgyalások alapján a magyar párt nem kapna érdemi politikai befolyást biztosító tárcákat.
Az előzetes koalíciós tárgyalások alapján a magyar párt nem kapna érdemi politikai befolyást biztosító tárcákat.
A párt szeretné támogatni az ország új vezetését abban, hogy helyrehozzák a múlt hibáit.
A vasárnap megválasztott Nicusor Dan nem a George Simion mellett hitet tevő Orbán Viktort, hanem az RMDSZ elnökét, Kelemen Hunort hívta fel.
Az RMDSZ elnöke úgy érzi, meg tudta győzni a magyar miniszterelnököt.
George Simion erdélyi szavazatokat szerezne Orbán Viktor segítségével, de emellett európai szövetségest és a Donald Trumphoz vezető utat is látja a magyar miniszterelnökben.
Szombat délután Orbán Viktor telefonon egyeztetett Kelemen Hunorral, az RMDSZ elnökével. A Facebook-bejegyzés szerint egyértelművé tette: Magyarországról semmilyen módon nem kívánják befolyásolni a romániai elnökválasztást.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke azt kérte az erdélyi magyaroktól, hogy a romániai elnökválasztás második fordulójában Nicusor Danra, Bukarest polgármesterre szavazzanak. Szerinte az első kör győztese, George Simion sohasem lesz a magyarok barátja, ezért a döntő forduló az erdélyi magyarság jövőjéről is szól. Egy Maros megyei RMDSZ-tanácsnok pedig név szerint is bírálta a magyar miniszterelnököt.
A politikai hegyomlás átmeneti időre elnapolva – így foglalható össze a maratoni választási sorozat második, vasárnapi fordulója Romániában.
Az AUR mellett két további, kisebb szélsőjobboldali párt is bejutott a román parlamentbe a vasárnapi választáson, de a legtöbb szavazatot a kormánykoalíciót vezető PSD kapta. A magyar kisebbség pártja a vártnál jobban szerepelt.
A magyar választók mozgósításának szándéka állhat annak hátterében, hogy Kelemen Hunor esélytelenül is versenybe száll az államfői tisztért a szintén közelgő parlamenti választás előtt. Az RMDSZ újra kormányra szeretne kerülni, de vezetőjének nehéz dolga van: Orbán Viktor „szárnyai alól” kell beküzdenie magát újra, másfél év ellenzékiség után a következő kabinetbe.
A miniszterelnök-helyettes felfestette az ördögöt a falra az atomháborúval, majd beleszállt Magyar Péterbe is.
Magyarország ősszel napirendre veszi Románia teljes körű schengeni csatlakozásának ügyét.
Orbán “kevert fajú népekről” elmélkedett Tusványoson 2022-ben, ez verte ki a biztosítékot a román kormány tagjainál, az RMDSZ azonban nem volt hajlandó elhatárolódni a magyar miniszterelnök kijelentéseitől.
A nyugati „genderideológia" elleni küzdelmet tűzte zászlajára, és a gyermekvédelem álarcába burkolózik az erősödő román szélsőjobb, amely már a politikai agressziótól sem riad vissza. A radikálisok témáit az RMDSZ nem képviselheti tovább, miközben bizonytalanná vált kormányzati szerepe.
Újabb négy évig Kelemen Hunor vezeti a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ), miután a szervezet 16. tisztújító kongresszusa bizalmat szavazott neki szombaton Temesváron.
Az RMDSZ április végi tisztújító kongresszusa előtt hosszan lebegtette Kelemen Hunor, hogy újra indul-e az elnöki posztért, holott érdemi kihívója, vetélytársa nincs. Aligha van ma olyan bátor ember, aki az eljelentéktelenedő szervezetet a nyakába venné. Erdélyben a kérdés egyre inkább az, lesz-e még valaki, aki mögé be lehet állni. Az erdélyi választókat mindenesetre automata üzemmódra állították.
Petícióban tiltakozik több erdélyi magyar értelmiségi is Orbán Viktor tusnádfürdői beszéde ellen. Az egyik kezdeményező, Eckstein-Kovács Péter a hvg360-nak arról beszélt, a fajvédős szöveg felháborító volt, az RMDSZ elnöke pedig szerecsenmosdatást folytat. Az is beszédes volt, miről nem ejtett egy szót sem Orbán. Interjú Eckstein-Kovács Péter jogásszal, aki volt parlamenti képviselő, kisebbségügyi miniszer és Traian Basescu elnök tanácsadója is.
Az új államfő erdélyi magánlátogatásán Kelemen Hunorral találkozott, és Bukarest számára elfogadhatatlan megállapítást tett.
Erdélyben 24 százalékkal nőtt a magyarországi választásokra leadott szavazatok száma 2018-hoz képest.
Zsigmond Barna Pál Facebookon is megosztott álláspontját több erdélyi politikus is lájkolta.